A hétvégén (6-7.05.22) zajlott a Tehetséges a gyermekem? tehetséggondozói képzés, Kormos Dénes és Tóth Ilona vezetésével, közel 40 résztvevővel, a kézdivásárhelyi Bod Péter Tanítóképzőben. Örömmel tudatjuk, hogy ezúttal, még nagyon sok konkrét eredmény mellett, létrejött az SzTT szülői tagozata, 30 szülővel. Ami azt jelenti, hogy a Szülőkkel való együttműködésnek ezután lesz egy formális kerete, és tervszerűen benne lesznek az SzTT tehetséggondozói tevékenységében: lesznek képzések, programok szülőknek, bekapcsolódnak a közös tervezésbe, tehát megvalósul egy hármas kapcsolati rendszer: pedagógus - szülő -gyermek, ami teljessé teszi a tehetséggondozást.

A képzés nagyon hasznos volt, aktív, közreműködő résztvevőkkel, így a felvetett konkrét esetek kapcsán is nagyon sokat tanultunk, a szakmai rész mellett. A képzésanyagok innen elérhetőek, tesztekkel együtt, amelyeket ki lehet próbálni, használni a gyermek adottságainak a feltérképezésére. Ugyanakkor, konkrét tervek is vannak további képzéskre: folytatjuk az elkezdett folyamatot a Bod Péter Tanítóképzőben, egy tehetségkoordinátori képzést tervezünk az iskola munkaközösségének a tehetséggondozás intézményi kialakításáért, valamint Sepsiszentgyörgyre és Szovátára tervezünk még szülői képzéseket.

1

2

6

7

A program megvalósulását támogatta:

NTP logo color

 ME logo szines HU 500px

 

Székelyföldi Tehetségpontok térképe

contentmap_module

Minden jog fenntartva! – ©

sztt logo monochrom

tehetsegpont.ro

520014 Sepsiszentgyörgy,
Templom utca 1A

Tel.: +40 267 351 959

 

Webfejlesztés: Digital Studio

 

fb icon